2016-04-30

Megérkezett a Kínai Tudományos Akadémia meghívólevele a Digitális Föld Csúcsra

A tegnapi napon megérkezett a Kínai Tudományos Akadémia meghívólevele a július eleji pekingi  Digitális Föld Csúcsra.  Kína 1999-től vette át a Digitális Föld kezdeményezés irányítását (a KTA elnöke vezetésével), míg a Nemzetközi Digitális Föld szervezet 2006-ban alakult meg Pekingben.
Véletlen egybeesés, hogy a Digitális Föld vizióját a 90-es évek végén alelnöki minőségében bejelentő Al Gore személyével kapcsolatos szórólap "relikvia" került a kezembe ugyancsak tegnap, a HUNAGI szakmai munkaanyagainak előrendezése során. 


Több mint egy negyed százada, egy tervezett magyar-amerikai műholdas távérzékelési kormányközi együttműködés lehetőségeinek megtárgyalása céljából kerestük fel az Csornai Gáborral (az FM és FÖMI részéről) az illetékes amerikai kormányszervek szakértőit 1990 októberében. A 10 tárgyalási napból kettőt megegyezés szerint külön helyeken töltöttünk. Mialatt Gábor az USDA statisztikai elemző részlege (NASS), a világméretű mezőgazdasági kilátások testülete (WAOB) és a talajtani szolgálat (SCS) szakembereit kereste fel, nekem lehetőséget biztosítottak arra, hogy részt vehessek a  "Földmegfigyelés és globális döntések -  nemzeti együttműködés" c. konferencián. A konferencia első napi ebédszünetében 1990. október 23-án, a Nemzeti Sajtóklub szomszédságában lévő Marriott szálló föld alatti negyedik szintjén, egy hatalmas bálteremben volt ebédhez megterítve. A felszolgálás és az étkezés alatt - amerikai szokás szerint - egy magasrangú szakmapolitikust kértek fel témába vágó előadás megtartására. Nos az illető Tennessee állam demokrata párti szenátora, a Tudományos, technológiai és űrügyi albizottság elnöke nem más volt, mint a későbbi alelnök, Al Gore. Máig emlékszem a még nem vetítéssel tartott, mégis gazdagon illusztrált mély benyomást keltő érveléseire.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése